A türelem gyakorlása – Tony Samara
A tudat kondicionáltsága folytán a jelen pillanat helyett inkább a múltban vagy a jövőben tartózkodik. A tudat edény, ami hitrendszereink, múltbéli tapasztalataink, a jövőről alkotott elképzeléseink, valamint a jövőről alkotott hiedelmeink és hitrendszereink alapján működik.
A tudat természetesen nem létezik a jelen pillanatban, mert abban csak egy valami létezik, az, ami a tapasztalat tanúja. Ebből kiindulva megérthetjük, miről beszél Szent Kabír, a misztikus költő:
„Tudat, miért vagy ilyen rohanásban, hát nem vagy képes a türelemre?”
A mindennapok során a spirituális gyakorlás azt jelenti, hogy megértetjük a tudattal, a jövő és a múlt érdekes, de a valóság sokkal inkább a jelen pillanatban van, és megtapasztalható a jelen pillanat attribútumainak megértésén keresztül.
Az egyik ilyen attribútum a hála – ez a jelen pillanat egyik aspektusa. A jelen pillanat egy másik aspektusa az együttérzés, annak minden szintje – mert az együttérzés nem más, mint az együttérző benső énünk, amely megérti, hogy bár a tudat szeret elszökni a jövőbe, vagy ragaszkodni a múlt érzelmeihez vagy emlékeihez, együttérzőnek kell lennie önmagával és - ahogy Szent Kabír mondja - „be kell hoznia a türelem megértését a jelen pillanatba.”
Ha a hála érzését és az együttérzést a jelen pillanatba hozzuk, az olyan referenciakerettel lát el bennünket, ami képes átszűrni a múltról és a jövőről alkotott hitrendszerünket. Amikor ezt stabil gyakorlattá tesszük a jelenben, akkor leszűrődik a tudat belső birodalmaihoz is, a tudattalanba, majd lassan kezdjük megérteni, hogy ezek az attribútumok a valódiak, noha a tudat szereti ezt másképp gondolni.
A valóság sokkal erőteljesebb a hitrendszereinknél, és ha a spirituális gyakorlásunk során ebbe a valóságba rögzítjük magunkat, az ismét átszűrődik, és a saját belső aspektusaink iránt érzett együttérzés valósággá válik az élettel és az emberekkel való kapcsolódásunk során is. Amikor pedig valódiak és együttérzők vagyunk a cselekedeteinkben, a spirituális gyakorlatunkat a mindenben benne rejlő fény attribútumaihoz illesztjük.
A fény minden elképzelésen túl együttérző, olyan mértékben, amit fel sem tudunk fogni mindaddig, amíg hétköznapi cselekedeteink során magunk nem válunk az együttérzés rezgésévé. Ezt ekkor nem bűntudat vezérli, vagy hogy felismertük a szükségességét, hanem abból fakad, hogy olyan térből működünk, ami tudatos. Amikor ez történik, a bennünk lévő szemtanú tapasztalni kezdi a fény sok-sok más aspektusát is, az együttérzés, vagy a hála szépségén túliakat - és ez a fény olyan tereket ragyog be, amelyek felfoghatatlanok annak számára, aki nem a spiritualitás sokszor nehéz útját járja.
Sokszor nagyon nehéz együttérzőnek lenni, amikor a tudatod olyan sebeket hoz fel az emlékezetedből, amelyek múltbéli sérüléseidhez kapcsolódnak. Ehhez hasonlóan nehéz együttérzéssel áthatni a tapasztalatokat, amikor mások cselekedetei, vagy a helyzet, amiben vagyunk, ezekre a sebekre emlékeztet. Mégis lehetséges, ha a belső harc helyett felhozod a mindenütt jelenvaló fény attribútumát, és jelenvalóvá teszed a fájdalmadon túl.
Ezekben a pillanatokban az együttérzés nem gondolat, hanem kiterjedés a létező felé. A létezőbe vetett bizalom pedig olyan térbe terjed ki, ahol, ha a tudat nehézséggel néz is szembe, lassan mégis enged a szorításából, enged az egóhoz való ragaszkodásából, és elkezd visszatérni a mindenütt jelenvaló fényből való isteni intelligenciába. Így a feladat nem az, hogy küzdelmesen add fel a tudatod tartalmait, a meglévő elképzeléseidet, hanem az, hogy érleld meg azokat annyira, hogy túllássanak azokon a korlátokon, amikkel kontrollálni szeretnek, és amikhez ragaszkodnak. Az együttérzés gyakorlati dolog, nem egyszerűen egy elképzelés.
Egy nagyon szép gyakorlatot szeretnék felhozni arra, hogyan válhat az együttérzés részévé annak például, ahogyan a testünkkel bánunk. És nem csak abban, ahogyan a fizikai testünkhöz, hanem ahogyan az egész élethez is viszonyulunk, beleértve az állatokat és mindazt, ami oly sokféle formában csodálatra méltóan körülvesz bennünket a fizikai valóságunkban.
Nagyon fotnos, hogy az együttérzésünk ilyen módon letisztuljon, hogy amit teszünk, és ahogyan a testünkkel, a templomunkkal bánunk, az a legmagasabb tudatszintünkről történjen, azaz együttérzéssel (ami egyben a fény mibenlétének megértésére is szolgál). Az együttérzés itt azt jelenti, hogy a szépség és a szeretet aspektusát viszed a testedbe a cselekvéseden keresztül – azon keresztül, amit eszel, ahogyan eszel, még a gondolataidon keresztül is, amiket közben táplálsz.
Alapvető, hogy a spirituális gyakorlásunk során lemenjünk a belső munka e lényegi aspektusáig, hogy tudatosak legyünk a cselekvéseink során, mert valójában a spirituális munka lényege az, hogy a tudatosságunkkal minden cselekvésünket áthatjuk, hogy az mindennek részévé válik, bármit csinálunk.
További információért kérjük, írjon: [email protected]